Hosszú hétvégék: Utasbiztosítás nélkül ne utazzunk


Hosszú hétvégék: utasbiztosítás nélkül ne utazzunk!

2017.10.13.

Közeledik az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet. Egyre többen terveznek rövid kiruccanást ezekre a napokra, ugyanakkor a kiutazóknak csupán kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást. Ha biztosítás nélkül utazunk külföldre, komoly anyagi kockázatot vállalunk – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ebben az évben az őszi iskolai szünet október utolsó napjaiban kezdődik, de október 23-a hétfőre esik, így egy három napos hosszú hétvégének örülhetünk. A statisztikai adatok alapján egyre többet utazunk külföldre: 2017 első félévében 8,1 százalékkal több napot töltött külföldi utazással a hazai lakosság, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. 2016 első félévében 4,749 millió napot töltöttünk külföldön, 2017 ugyanezen időszakában 5,134 milliót.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 első félévében 14 százalékkal emelkedett a több napos kiutazások száma, és ezek 89 százaléka turisztikai céllal történt.

A turisztikai célú egynapos kiutazások 84 százaléka a szomszédos országokba, Ausztriába vagy Szlovákiába irányult. A több napos turisztikai célú utazások 80 százaléka is az Európai Unió valamely országába, leginkább Olaszországba, Horvátországba, Csehországba, valamint Franciaországba, Spanyolországba és Németországba történt.

Forrás: KSH

A hosszú hétvégéken a legkedveltebb célpontok az európai nagyvárosok, közülük is leginkább Prága, Varsó, Róma, München és Berlin. Sokan kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), de azzal nincsenek tisztában, hogy az EEK az „egyenlő elbánás elve” alapján azokat az ellátásokat nyújtja ingyenesen, amelyek és amilyen mértékig az az ottani állampolgárok számára is elérhető.

Több EU-tagországban önrészt kell fizetni az orvosi ellátásokért, és a gyógyszerek árát sem fedezi a kártya. Lényeges különbség az EEK és az utasbiztosítások között, hogy míg az EEK csak állami, vagy az állammal szerződéses viszonyban álló kórházban, egészségügyi intézményben biztosít ellátást ingyenesen, az utasbiztosítás a magán egészségügyi ellátó helyeken igénybe vett szolgáltatásokat is téríti.

A hazai utasbiztosítási piac lassan ugyan növekszik, de a becslések szerint még mindig csupán a kiutazók 45-50 százaléka köt utasbiztosítást, mielőtt átlépné az országhatárt.

„Továbbra is komoly problémát jelent, hogy a hazai lakosság számára még mindig nem magától értetődő, hogy egy külföldi utazás előtt utasbiztosítást kell kötni, legyen az akár egy vagy több napos utazás – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Baleset, betegség, vagy a poggyász eltűnése, illetve késése esetén a biztosítók nemcsak hogy fizetik a költségeket, a szerződésben rögzített összegig, hanem assistance szolgáltatásuk segítségével 0-24 órában, magyar nyelven segítséget is nyújtanak bajba jutott ügyfeleiknek.

A Jéger rendszer biztosítással együtt jelent teljes körű védelmet


A Jéger rendszer biztosítással együtt jelent teljes körű védelmet

2018.01.29.

Idén májustól élvezhetik a magyar gazdák az ország egész területére kiterjedő, jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger előnyeit. Az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán – tette közzé adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Magyarországon négy társaságnál köthető agrárbiztosítás, amely a jégverés okozta károkat is lefedi. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint az összes mezőgazdasági kár 20 százalékát okozza jégverés. A biztosítói adatok alapján ez azonban így is jelentős, hiszen tavaly például közel 9 milliárd forintot fizettek ki ilyen jogcímen a gazdálkodóknak. (Összehasonlításképpen: a tavalyi viharos év legintenzívebb, május-augusztus közötti időszakában a társaságok a szélsőséges időjárás nyomán több mint 103 ezer, lakásbiztosítással rendelkező ügyfélnek mintegy 6 milliárd forint összegű kárt térítettek meg.)

A biztosítók üdvözlik az országos rendszer bevezetését, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy pár évnek el kell telnie, amíg a rendszer hatásosságáról pontos képet lehet majd kialakítani. Azt érdemes alapul venni, hogy három dunántúli megyében (Somogy, Baranya és Tolna) már régebb óta működik egy 141 talajgenerátorból álló hálózat, amely része lesz az országos rendszernek. A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint tevékenységük csaknem három évtizede alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben. A biztosítói adatok viszont azt mutatják, hogy a kifizetett kártalanítások még így is számottevő összeget tesznek ki. Az elmúlt évtized legtöbb jégkárt feljegyző éveit vizsgálva szembetűnik, hogy a három talajgenerátoros megyében kifizetett összegek tavaly például a jégkár címén nyilvántartott kártalanítás közel harmadát tették ki. Egyegy kirívóan magas kifizetés értéke egy szerződésre pedig ebben a tíz évben jóval meghaladhatta akár a százmillió forintot is.

Fontos tisztázni tehát, hogy a rendszer elindításával nem szűnik meg minden probléma és nem szűntethető meg a jégeső. Erre hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy rádióinterjúban dr. Geresdi István nemzetközileg ismert felhőfizikus és a Pécsi Tudományegyetem tanára is. „Arra van esély, hogy csökken a jég mérete és ez az okozott károkat is csökkenti” – nyilatkozta. A biztosítókhoz érkező visszajelzések szerint egyébként a generátorok működési területén többször tapasztalt jelenség, hogy az apró jégszemek a felhőben sok esetben összetapadnak, és végül mégis nagy jégdarabokként hullanak alá.

Geresdi azt is megemlítette, hogy a technológia nagyon fontos elemét képezik a pontos előrejelzések, mivel a hatékony működéshez a tényleges vihar előtt 2-3 órával már be kell kapcsolni a berendezéseket. A rendszer kiépítői az Országos Meteorológiai Szolgálattól várják annak előrejelzését, hogy mikor kell be-, illetve kikapcsolni a generátorokat. (A több mint ezer eszközből ugyanis csak kétszáz működik majd automatikusan.) Szakértők szerint a rendszer elsősorban azokban az esetekben bizonyulhat hasznosnak, amikor a viharokat már jóval az érkezésük előtt be lehet mérni. Ám továbbra is gondokat okozhatnak a helyi záporok és zivatarok, hiszen ezek sokszor olyan hirtelen támadnak, hogy sokáig még egy felhő sem jelzi az érkezésüket. A Jéger rendszer tehát a tapasztalatok alapján biztosítással együtt teljes körű védelmet nyújt a gazdálkodóknak.

Forrás: Biztosítók adatközlése

Elindult a MABISZ Díjnavigátor


Elindult a MABISZ Díjnavigátor

2016.11.11.

2016. november 9-én elindult a MABISZ Díjnavigátora a 2017. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakkal. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) Díjnavigátorán valamennyi érintett biztosító kötelező biztosítási tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége pénteken.

A magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon érdekelt 14 biztosító társaságból 11 cég hirdetett meg új díjakat 2017. január 1-jétől. Három biztosító társaság a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől is.

Mint ismert, a 2010 óta vásárolt gépjárművek biztosítási évfordulója már nem január elseje, hanem az évnek az a napja, amikor a gépjárművet megvásárolták és a szerződést megkötötték. Az üzembentartó-váltásokkal, illetve járművásárlásokkal az évközi évfordulós szerződések aránya fokozatosan nő, és ezzel fokozatosan csökken azon autósok aránya, akik január 1-jén válthatnak szerződést. Az új- és használtautó piac fellendülésének köszönhetően 2013 óta közel 1 millióval csökkent a január 1-jei szerződések száma.

A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű – a segédmotor-kerékpárokat nem számítva – 37,2 százaléka rendelkezik még január 1-jei évfordulóval: a 4,6 millió járműből 1,7 millió gépjármű tartozik ebbe a körbe. Az összes járműből 2,9 millió olyan személygépkocsi, amely magánszemély tulajdonában áll, s közülük 1,1 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, azaz esetükben kerülhet sor most biztosítóváltásra.

Azoknak, akik biztosítóváltásban gondolkodnak, két fontos határidőre kell figyelemmel lenniük. A biztosítást írásban lehet felmondani, és a felmondásának december 1-jéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz. Ezt követően még egy hónap áll rendelkezésre arra, hogy az autós az új, 2017. január 1-jétől érvényes kgfb-szerződését megkösse.

„A fellendülő gépjármű-értékesítésnek köszönhetően ugyan évről évre egyre csökken azoknak a gépjárműveknek a száma, amelyek január 1-jei évfordulóval rendelkeznek, de azért az 1,7 millió gépjármű még mindig jelentős szám. Ezért is kiemelten fontos, hogy a fogyasztók hiteles, üzleti érdektől mentes tájékoztatást kapjanak a díjakról. A MABISZ Díjnavigátora kivételes abban a tekintetben, hogy az összes társaság összes kedvezményét tartalmazza” – hangsúlyozta Molnos Dániel, a szövetség főtitkára.

Kgfb: Fontos határidő közeleg


Kgfb: Fontos határidő közeleg

December 1-jéig be kell érkeznie a felmondásnak a biztosítóhoz

2016.11.29.

Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Azok a járműtulajdonosok, akiknek szerződése január 1-jei évfordulós, és kgfbszerződésüket jövő évtől egy másik biztosítóhoz szeretnék átvinni, felmondásuknak legkésőbb december 1-jén – csütörtökön – éjfélig meg kell érkeznie jelenlegi biztosítójukhoz.

A MABISZ adatai szerint a segédmotor-kerékpárokat nem számítva közel 1,7 millió gépjármű – az összes gépjármű 37,2 százaléka – rendelkezik még mindig január 1-jei évfordulóval. A magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik esetében is hasonló az arány: e járművek esetében összesen 1,1 millió autó szerződése naptári évfordulós.

Évről évre folyamatosan csökken a naptári évfordulós szerződések darabszáma, mivel, mint ismert, 2010 óta a kgfb-szerződések szerződéses évfordulója a gépjármű megvásárlásának, illetve a kgfb-szerződés megkötésének napja. Ennek hatására évről évre kevesebb jármű szerződése fordul az év elején: 2013-ban az összes gépjármű 65 százaléka, 2014-ben 52 százaléka, 2015-ben pedig már csak 44 százaléka volt január 1-jei évfordulós.

Annak az autósnak, aki december 1-jéig felmondja a korábbi kgfb-szerződését, december utolsó napjáig, december 31-ig van lehetősége az újonnan választott biztosító társaságnál megkötni a jövő évre vonatkozó kgfb-szerződést. Amennyiben ezt valaki elmulasztja, az komoly kockázattal és következménnyel jár: a biztosítatlan időszakra lényegesen magasabb – fedezetlenségi – díjat kell fizetnie, károkozás esetén pedig a károkozónak meg kell térítenie a Kártalanítási Számla által a károsultnak kifizetett kártérítést.

A díjak és kedvezmények összehasonlításához megfelelő eszköz lehet a MABISZ Díjnavigátora: a szövetség hiteles kalkulátorában valamennyi érintett biztosító „kötelező” tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt. A MABISZ Díjnavigátorában szereplő adatokat a biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták, így a rendszerben megtalálható díjak minden esetben hiánytalanok és pontosak.

A biztosítók díjtarifáira továbbra is jellemző a korábbi kedvezménystruktúra. A legtöbb biztosítónál díjkedvezmény kapható az e-kommunikáció, a csekkes befizetést helyettesítő banki átutalás vagy csoportos beszedési megbízás választása, illetve az éves díjfizetés vállalása esetén. Díjkedvezményt kapnak az egyes foglalkozási ágakat űzők, egyes szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez, egyes cégcsoportokhoz tartozók, illetve a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők.

Betörésvédelmi tájékoztató


Betörésvédelem

A MABISZ Betörésvédelmi tájékoztató nem mintaszabályzat, csak segítséget ad biztosítási fogalmak értelmezéséhez. Jelen tájékoztató általánosan foglalkozik a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó vagyonvédelmi, biztonságtechnikai, betörésvédelmi ismeretekkel, az egyes biztosítók biztosítási feltételei eltérhetnek. Bármely konkrét kérdésben teljes eligazítást csak az adott biztosítónál érvényesen megkötött vagy javasolt szerződés feltételeinek ismerete nyújt.

PDF letöltése

Mire jó az általános felelősségbiztosítás?


Mire jó az általános felelősségbiztosítás?

2017.09.05.

Szeptembertől bizonyos építési tevékenységeket végzőktől minimum 1 millió forint összegű felelősségbiztosítás meglétét várja el két kormányrendelet. Habár a jogszabályi követelménynek megfelelő felelősségbiztosítás eddig is elérhető volt a piacon, mindenkinek, aki rendelkezik ilyennel, érdemes ellenőrizni, hogy a konkrét szerződés mire nyújt fedezetet, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kormányrendeletek szerint szeptembertől minden villanyszerelési-, vízközműbekötési tevékenységet végző szakembernek, gazdasági társaságnak (vagyis akik a hálózatokra való csatlakozást végzik el) be kell jelentenie azt a műszaki biztonsági hatóságnál. Ezt egy formanyomtatvány segítségével tehetik meg, amihez csatolni kell a meghatározott képesítés és gyakorlati idő meglétét igazoló okiratokat. Emellett a tevékenység végzésének feltétele az is, hogy nyilatkozzon arról, az alkalmazott technológiához jogszabályban előírt feltételeknek megfelel, továbbá rendelkezzen legalább 1 millió forint értékű felelősségbiztosítással, ami a munkavégzésből eredő esetleges károk fedezetét hivatott megoldani.

A felelősségbiztosítási piac a nem-életbiztosítási terület átlagát meghaladó mértékben növekedett 2016-ban is, s az általános felelősségbiztosítások közül számos megfelel a jogszabályban előírt követelményeknek, tette közzé a MABISZ. Azonban akik rendelkeznek ilyennel, azoknak is mindenképpen érdemes konzultálniuk biztosítójukkal vagy alkuszukkal arról, pontosan mire nyújt fedezetet a szerződésük. A műszaki biztonsági hatóság megtiltja a tevékenység végzését abban az esetben, ha a szerelő az említett követelményeknek nem felel meg, de akkor is, ha súlyosan megsérti a vonatkozó szakmai szabályokat, mely révén élet és testi épség veszélyeztetését, vagy jelentős anyagi kárt okozott. Egy évre felfüggesztethető a tevékenység akkor is, ha a szerelő nem a felülvizsgált tervdokumentációnak, illetve nem az előírásoknak megfelelően végezte el a munkát.

A tavaly év végi adatok szerint 110 ezer általános felelősségbiztosítási szerződést kötöttek meg, amelyekhez közel 30 milliárd forintos díjbevétel társul. A piac élénkülése részben annak a jogalkotói tevékenységnek volt a következménye, amely az építőipari tervezési és kivitelezői tevékenységet végző vállalkozások számára előírta a kötelező felelősségbiztosítást.

Jellemzően azonban ezekben a szerződésekben nagyon alacsonyak a biztosítási összegek, mivel sok esetben nincs törvény által előírt minimális limit, illetve maguk az érintettek sincsenek tisztában az általuk okozható kár lehetséges mértékével. Ennek megfelelően számukra a legfontosabb szempont a minél alacsonyabb biztosítási díj. Az új jogszabállyal összefüggésben minden vállalkozónk érdemes átgondolni azt is, hogy esetleg 1 millió forintnál nagyobb károk keletkezhetnek-e munkájával kapcsolatban. Ebben az esetben ugyanis a nagyobb biztosítási összeg a vállalkozónak és a megrendelőnek is nagyobb biztonságot jelent, hívja fel a figyelmet a MABISZ.