Az adómérséklés növelné a casco-biztosítások számát


Az adómérséklés növelné a casco-biztosítások számát

2015.10.19.

Azok a plusz jövedelmek, amelyek a kormány jövő évi adócsökkentésének köszönhetően a lakosság rendelkezésére állnak majd, várhatóan a hazai biztosítási piacra is pozitív hatással lesznek – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) napokban tartott, VI. Nemzetközi Biztosítási Konferenciáján, Budapesten.

A magyar gazdaság helyzete a korábbi években tapasztaltnál kiegyensúlyozottabb, a növekedés megalapozott, az adósságállomány egészségesebb szerkezetű – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter -, aki összefoglalást adott a magyar gazdaságot érintő, legfontosabb kül- és belgazdasági folyamatokról.

A nemzetgazdasági miniszter a biztosítási szektor helyzetét értékelve kiemelte, hogy a biztosítók tőkeellátottsága közel kétszerese a törvényben előírt minimumnak, s utalt arra is, hogy a szektor mintegy kétezer milliárd forintnyi befektetéssel járul hozzá a gazdaság finanszírozásához. Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy a jövő évtől életbe lépő személyijövedelelmadó-csökkentés, amely a 15 %-os adókulcs bevezetésével mintegy 120 milliárd forinttal növeli azt az összeget, amely a lakosság rendelkezésére áll, a biztosítási szektorra is kedvezően hathat.

Pandurics Anett a MABISZ elnöke a biztosítási szektor egészét felölelő összefoglalójában kijelentette: igen bíztató, hogy a szektor a válság kirobbanását követő csökkenés után ismét – immár harmadik éve – növekszik. A nyugdíjbiztosítások mellett a felelősségbiztosítások területe, illetve a későbbiekben az egészségbiztosítások szegmense lehet a kitörési pont – a 2015-ös MABISZ-konferencia ezért is foglalkozott kiemelten e két piaci szegmenssel. Pandurics Anett elmondta: az élet- és nyugdíjbiztosítási piacra termékenyítően hatott a tavaly bevezetett adókedvezmény, aminek köszönhetően ma már 100 ezerre tehető az szja-kedvezményt élvező nyugdíjbiztosítási szerződések száma.

A nem-életbiztosítási piacról, azon belül a gépjármű-biztosítási piacról szólva az elnök hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetek leggyakrabban idézett történése az „Astra-ügy” volt. A bonyolult nemzetközi jogi körülmények ellenére a hatóság és a biztosítók együttműködésének köszönhetően a 160 ezer kötelező gépjárműfelelősségbiztosítással rendelkező Astra-ügyfélből 124 ezren kötöttek át – élve a törvény adta lehetőséggel – más biztosítóhoz.

Pandurics Anett a kgfb-piacot elemezve kitért arra, hogy az éves szinten 22 ezer forint alatti kgfb-átlagdíj még mindig messze alatta marad az öt évvel korábbi átlagdíjnak, annak jelenleg csupán mindössze kétharmada. A növekvő gépjárműhasználat, illetve az ennek következtében tapasztalt kárgyakoriság és átlagkár-növekedés logikusan a kgfb-átlagdíjak lassú emelkedését vonja maga után. A másik nagy gépjárműbiztosítási területet, a casco-piacot illetően az elnök elmondta: a jelenlegi igen-igen alacsony, 20 %-ot el nem érő penetráció növekedését eredményezheti, ha az üzletágra kivetett – jelenleg 15 %-os, nemzetközi összehasonlításban magasnak számító – biztosítási adó mérséklődne. Az adómérséklés a casco-kötési kedv növekedését hozhatja, így a jelenlegi piaci trendek figyelembevételével egy ilyen lépés nem veszélyeztetné a várt költségvetési bevételi célok elérését.

„A hazai lakosság 83 százaléka rendszeresen, átlagosan havonta több mint 8800 forintot költ az egészségével kapcsolatos szolgáltatásokra, illetve magánorvosi ellátásra” – számolt be a Századvég Alapítvány reprezentatív kutatásának eredményéről Hídvégi Áron, az alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. A friss felmérés szerint a lakosság elsősorban a rövidebb várakozási idő, a kellemesebb körülmények, a szabad orvosválasztás és a várólisták megszüntetéséért hajlandó fizetni. A felmérés eredménye szerint keresleti oldalon egyértelűen lenne igény kiegészítő egészségbiztosításokra, ha a szabályozói és intézményi környezet kedvezően alakulna.

Csak minden tízedik gépjármű kgfb-jét kötötték át a kampányidőszakban


Csak minden tízedik gépjármű kgfb-jét kötötték át a kampányidőszakban

2018.02.27.

A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. Nekik és mindazoknak, akiknek a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátumához igazodik. Így – a korábbi évekhez hasonlóan – tavaly is tovább gyengült az év végi kötelező kampány intenzitása, azonban a MABISZ adatai szerint mintegy 1,5 millió jármű kgfb-szerződésének az évfordulója továbbra is az év első napja. A tavaly novemberi kampányidőszakban közülük mintegy 160 ezren mondták fel addigi szerződésüket, köztük százezer személyautóval rendelkező magánszemély. Annak, hogy csak kb. minden tízedik érintett váltott biztosítót, egyik oka lehet az autójuk öregebb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, nem éri el a húszezer forintot. Ebből adódóan a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.

A január elsejével felmondott felelősségbiztosítási szerződésekből 2300 díjnemfizetés miatt szűnt meg, a magánszemélyek közül pedig mintegy ezren február utolsó napjaiig valamilyen ok miatt nem kötöttek új szerződést. Nekik és mindenkinek érdemes felhívni a figyelmét arra, hogy a jogszabály szerint az aktuális díjrészletnek legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je éjfél. Amennyiben ez elmarad, akkor az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései szerint fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie.

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében – a gépjárművek teljesítményétől függően – 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi 2100-2600 forintot is elérheti. Érdemes még tudni, hogy ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.

Tavaly őszi adatok szerint – az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben – a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű közül még így is több mint 86 ezer gépjárműről van szó. A kgfb–szerződéssel nem rendelkező vagy ismeretlen gépjárművel, illetve a forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel, valamint a tevékenységi engedélyétől megfosztott, de jogerős felszámolás alatt még nem álló biztosító által biztosított gépjárművel Magyarország területén okozott jogos kárigényeket a MABISZ-nál kezelt Kártalanítási Számlából rendezik, a szövetség Elkülönített Szervezeti Egysége (ESZE) pedig viszontkeresettel él a károkozó felé. Tavaly a számla terhére bejelentett és kifizetett károk száma – a korábbi évek csökkenésével szemben enyhén, 1,8 százalékkal növekedett: 4.808 db káreseményre alapozottan 5.789 db gépjármű, dologi, személyi sérüléses, illetve járadék igényt nyújtottak be. Az átlagos kárkifizetés viszont az előző évi 447 E Ft-tal szemben 427 E Ft-ra csökkent.

Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma


Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma

2017.10.27.

Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az adatokat pénteken.

Ahogy az várható volt, a korábbi, zajos kgfb kampány időszakok egyre inkább belesimulnak a biztosítók szokásos üzletmenetébe: ma már alig több, mint a járművek harmada rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel.

2013-ban még az összes jármű több mint 67 százaléka volt érintett az őszi kampányban, jelenleg ez az arány mindössze 31,9 százalék. A leginkább közérdeklődésre számon tartó gépjármű-csoport, a magánszemélyek tulajdonában álló személygépjárművek szerződéseinek 70 százaléka esett az év végére 2013-ban, ez az arány jelenleg már csak 31,2 százalék.

Idén egy milliónál is kevesebb, pontosan 966 709 gépjármű tulajdonosa kap a közeljövőben értesítést arról, hogy közeledik az év vége és a kgfb-szerződés szerződéses évfordulója.

Forrás: MABISZ

2010. január 1-jétől vált teljesen szabaddá a magyarországi kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere. Azóta a biztosítók év közben is bármikor módosíthatják kgfb-tarifáikat, de az új díjakat azok életbe lépése előtt legalább 60 nappal közzé kell tenniük. Természetesen a már megkötött szerződések díja a következő biztosítási évfordulóig változatlan marad. Az év végi évfordulós szerződések jövő évre vonatkozó díjait így legkésőbb november 2-án teszik közzé a társaságok, s azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz.

A díjakat a biztosító társaságok saját honlapjukon, valamint a MABISZ honlapján, illetve a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé. A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, úgy automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben. A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló.

A biztosítók a kgfb-díjak hiteles összehasonlítására hozták létre a MABISZ Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat – üzleti érdektől mentesen.

Megjelentek az év végi évfordulós kgfbszerződések díjai


Megjelentek az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai

2017.11.03.

A jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően a kgfb-piac szereplői november 1-jén éjfélig tehették közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó, jövő év január elsejétől alkalmazandó díjaikat.

A társaságok továbbra is nagyon sok, közel 100-féle kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál. A kedvezményrendszerekben kisebb módosulások fellelhetők, de olyan kedvezménytípust, amely gyökeresen különbözne a korábban alkalmazottaktól, nem találni.

A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak az e-kommunikációt választók, azok, akik „lemondanak” a biztosítóval történő papír alapú kapcsolattartásról. Van olyan biztosító, amelynél kedvezményt kapnak a nyugdíjasok, a közszolgálati dolgozók, az egyházi alkalmazottak, illetve családtagjaik. Továbbra is igen elterjedt a családosok, mozgássérültek számára nyújtott kedvezmény, illetve az úgynevezett partnerkedvezmények, amelyekkel akkor élhetünk, ha más biztosítással is rendelkezünk az adott társaságnál, illetve egy meghatározott pénzintézet ügyfelei vagy szervezet tagjai vagyunk.

Az őszi „kgfb-kampány” már koránt sem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je. 2010 óta a szerződéses évforduló a kockázatviselés kezdetének napja. Ahogy cserélődik a gépjárműpark, csökken azon járművek száma, amelyek január 1- jei évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, s a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék. Vagyis 970 ezer gépjármű-tulajdonos gondolkodhat el, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre. A döntés előtt mindenképpen érdemes ellenőriznie a kgfb-díjak alakulását a rövidesen elinduló MABISZ Díjnavigátoron, amely az összes piaci szereplő minden kedvezményét tartalmazza, és üzleti érdektől mentes összehasonlítást nyújt.

Kgfb: hamarosan megjelennek a 2017. január elsejétől esedékes díjak


Kgfb: hamarosan megjelennek a 2017. január elsejétől esedékes díjak

2016.10.28.

Legkésőbb jövő hét kedden éjfélig jelentethetik meg a jövő év január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifáikat a biztosítók. A kampány egyre kevesebb autóst érint: a kgfb-szerződések mindössze 37 százalékának szerződéses évfordulója esik január elsejére – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adataiból.

A jogszabályi előírásoknak megfelelően a díjtarifa életbe lépése előtt 60 nappal, így a jövő év január elsejei szerződéses évfordulóval rendelkező szerződések esetében legkésőbb 2016. november 1-jén éjfélig tehetik közzé díjtarifáikat azok a biztosító társaságok, amelyek tarifáik módosítása mellett döntenek. A MABISZ nyilvántartása szerint az összes, 4,6 millió jármű szerződéseinek 37,2 százaléka, 1,7 millió gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója esik továbbra is január 1- jére.

A 4,6 millió járműből 2,9 millió olyan személyautó, amelynek tulajdonosa magánszemély. Közülük 1,1 millió – 37 százalék – gépkocsi szerződése január 1-jei évfordulós.

A díjakat a biztosítók a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján, a MABISZ, illetve a cégek saját honlapjukon jelentetik meg. Egy tavalyelőtti jogszabály-módosítás szerint a biztosítók már nem kötelesek díjat hirdetni. Annak a társaságnak, amely november 1-je éjfélig nem hirdet új díjakat, automatikusan az utoljára meghirdetett tarifái lesznek érvényben 2017. január 1-jétől is.

2013. január 1-jétől vált teljesen szabaddá a magyarországi kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere. E szerint a biztosítók év közben is bármikor – nemcsak, mint korábban, évente egyszer, október végén – módosíthatják kgfb-tarifáikat. Természetesen a már megkötött szerződések díja a következő biztosítási évfordulóig változatlan marad.

Az adatokból látszik, hogy egyre kevesebb jármű kgfb-szerződése esik az év elejére. 2010. január 1-je óta az újonnan vagy használtan megvásárolt gépjárművek kgfbszerződésének évfordulója a megvásárlás, illetve a szerződés megkötésének napja.

A szövetség adataiból az is látszik, hogy érzékelhetően fellendülőben van a gépjármű-értékesítés, s így erőteljesebben nő azoknak a járműveknek a száma is, amelyeknek évfordulója már nem az év vége.

Kgfb: Fontos határidő közeleg


Kgfb: Fontos határidő közeleg

December 1-jéig be kell érkeznie a felmondásnak a biztosítóhoz

2016.11.29.

Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Azok a járműtulajdonosok, akiknek szerződése január 1-jei évfordulós, és kgfbszerződésüket jövő évtől egy másik biztosítóhoz szeretnék átvinni, felmondásuknak legkésőbb december 1-jén – csütörtökön – éjfélig meg kell érkeznie jelenlegi biztosítójukhoz.

A MABISZ adatai szerint a segédmotor-kerékpárokat nem számítva közel 1,7 millió gépjármű – az összes gépjármű 37,2 százaléka – rendelkezik még mindig január 1-jei évfordulóval. A magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik esetében is hasonló az arány: e járművek esetében összesen 1,1 millió autó szerződése naptári évfordulós.

Évről évre folyamatosan csökken a naptári évfordulós szerződések darabszáma, mivel, mint ismert, 2010 óta a kgfb-szerződések szerződéses évfordulója a gépjármű megvásárlásának, illetve a kgfb-szerződés megkötésének napja. Ennek hatására évről évre kevesebb jármű szerződése fordul az év elején: 2013-ban az összes gépjármű 65 százaléka, 2014-ben 52 százaléka, 2015-ben pedig már csak 44 százaléka volt január 1-jei évfordulós.

Annak az autósnak, aki december 1-jéig felmondja a korábbi kgfb-szerződését, december utolsó napjáig, december 31-ig van lehetősége az újonnan választott biztosító társaságnál megkötni a jövő évre vonatkozó kgfb-szerződést. Amennyiben ezt valaki elmulasztja, az komoly kockázattal és következménnyel jár: a biztosítatlan időszakra lényegesen magasabb – fedezetlenségi – díjat kell fizetnie, károkozás esetén pedig a károkozónak meg kell térítenie a Kártalanítási Számla által a károsultnak kifizetett kártérítést.

A díjak és kedvezmények összehasonlításához megfelelő eszköz lehet a MABISZ Díjnavigátora: a szövetség hiteles kalkulátorában valamennyi érintett biztosító „kötelező” tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt. A MABISZ Díjnavigátorában szereplő adatokat a biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták, így a rendszerben megtalálható díjak minden esetben hiánytalanok és pontosak.

A biztosítók díjtarifáira továbbra is jellemző a korábbi kedvezménystruktúra. A legtöbb biztosítónál díjkedvezmény kapható az e-kommunikáció, a csekkes befizetést helyettesítő banki átutalás vagy csoportos beszedési megbízás választása, illetve az éves díjfizetés vállalása esetén. Díjkedvezményt kapnak az egyes foglalkozási ágakat űzők, egyes szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez, egyes cégcsoportokhoz tartozók, illetve a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők.

KGFB Díjtarifák


KGFB díjtarifák

KGFB díjak


KGFB díjak

KGFB díjtarifák

A biztosítók bizonyos időközönként meghirdetik a díjtarifáikat, melyeket honlapunkon olvashatnak. Az év közben megváltoztatott díjtarifák természetesen csak a hatályba lépést követően kötött új szerződésekre, illetve a hatálybalépés utáni évfordulójú szerződésekre alkalmazhatók.

Bővebben

KGFB Díjnavigátor

A Díjnavigátorral az autósok egyszerű és átlátható módon össze tudják hasonlítani a hazai biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjait.

Bővebben

Felmondás

Felhívjuk figyelmét, hogy a MABISZ a Díjnavigátoron keresztül csak a díjszámítást teszi lehetővé, szerződéskötést, felmondást, kártörténeti igazolás beszerzését nem intézi. A korábbi szerződés felmondásával kapcsolatos tudnivalókat, illetőleg a standard felmondási nyomtatványt szintén megtalálja oldalunkon.

Bővebben

Határbiztosítás

A külföldi telephelyű jármű üzembentartójának (vezetőjének) Magyarország területére történő belépésekor és az országban való tartózkodás teljes időtartama alatt ugyanazzal a gépjármű felelősségbiztosítási fedezettel kell rendelkeznie, mint a magyar gépjárművek üzembentartóinak.

Bővebben

Gépjármű biztosítások

Gépjármű biztosítások

A gépjármű-biztosítások ma a legfontosabb biztosításaink közé tartoznak. A KGFB a másnak okozott kár esetén nagy összegű kárfizetések alól mentesítheti az üzembentartót, míg a CASCO például az önhibás károk, továbbá lopáskár elszenvedése esetén nyújt segítséget.

Kötelező Gépjármű-Felelősségbiztosítás (KGFB)

Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzembentartója köteles a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére biztosítási szerződést kötni. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés a károsultak fokozott védelmét, valamint a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal szemben támasztott megalapozott kártérítési igények megfelelő mértékű kielégítését szolgálja.

Bővebben

CASCO Biztosítás

A CASCO biztosítás alapvetően a természeti tényezők által okozott károk, az ún. elemi károk, valamint a jármű vagy annak alkatrészének, tartozékának, illetve a jármű utasterében vagy csomagtartójában elhelyezett tárgyaknak, vagy magának a teljes járműnek idegen személy által történő eltulajdonításával okozott lopáskárra terjed ki.

Bővebben