Elindult a MABISZ Díjnavigátora


Elindult a MABISZ Díjnavigátora

2013.11.07.

Tegnap este valamennyi érintett biztosító részvételével elindult a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által működtetett Díjnavigátor, amely pontosan és teljes körűen tartalmazza a biztosítók jövő évre vonatkozó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási tarifáit és kedvezményeit.

A MABISZ hitelesített kalkulátora abból a szempontból egyedi, hogy oly módon tartalmazza a biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit és az összes elérhető kedvezményt, hogy azokat az érintett biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták. A MABISZ Díjnavigátorában szereplő adatok így minden esetben hiánytalanok és pontosak.

„Az immár negyedik éve működő Díjnavigátor a MABISZ folyamatosan szélesedő fogyasztóvédelmi tevékenységének egyik leghasznosabb eszköze. Kizárólag ellenőrzött, valóban hiteles tarifákat és kedvezményeket tesz közzé, így a váltásban érintett ügyfelek ezen a felületen teljes körűen tájékozódhatnak a díjakról” – hangsúlyozta Molnos Dániel, a szövetség főtitkára.

2010. január 1-je, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény hatályba lépése óta nem szükségszerűen esik egybe a biztosítási évforduló a naptári évvel. A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű 65 százaléka ugyanakkor még mindig december 31-i évfordulós kgfb-vel rendelkezik. A segédmotor-kerékpárokat nem számítva a 4,021 millió jármű közül 2,652 millió tartozik ebbe a körbe.
A magánszemélyek tulajdonában álló személyautók esetében csaknem 70 százalékos ez az arány: ebben a kategóriában a 2,5 millióból 1,78 millió személygépkocsit érinthet az idei kampány.

A szövetség adatai szerint a magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik 51 százaléka bónusz 10-es kategóriába sorolt. Azaz, több mint 907 ezer járműtulajdonos élvezi a legmagasabb bónuszosztály nyújtotta előnyöket.

Kgfb: március 1-jén éjfélig be kell érkeznie a díjnak a biztosítóhoz


Kgfb: március 1-jén éjfélig be kell érkeznie a díjnak a biztosítóhoz

2014.02.24.

Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekre legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosító társaságokhoz. A segédmotor-kerékpárokkal nem számolva az összes kgfb-szerződésből 2,65 millió tartozik ebbe a körbe – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő lejártáig be kell érkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek. A január 1-jei évfordulós szerződéseknél ez azt jelenti, hogy a díjnak legkésőbb március 1-jéig kell beérkeznie a biztosítóhoz. A néhány napos átfutási idő miatt a csekkes fizetést választóknak különösen oda kell figyelniük a közelgő határidőre, de a banki átutalást sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Azon ügyfeleknek ugyanis, akiknek szombat éjfélig nem érkezik meg a biztosítási díja a biztosítóhoz, díj nemfizetés miatt megszűnik a szerződésük, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetniük. Ennek összege járműkategóriánként eltérő: személygépjárművek esetében az autó teljesítményétől függően 260-600 forint naponta; motorkerékpároknál 40-200 forint/nap. A fedezetlenségi díj a haszon gépjárműveknél a legmagasabb, a vontatók esetében eléri a napi 1650 forintot.

Ha a szerződés díj nem fizetés miatt szűnik meg, azt ugyanannál a biztosítónál kell újrakötni, de a biztosítási évfordulóig számított díjat egy összegben követelheti a biztosító. A MABISZ Ügyfélszolgálatához érkező megkeresések szerint ezzel sokan nincsenek tisztában.

A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű közel kétharmada január 1-jei évfordulós: a segédmotor-kerékpárok nélkül összesen 4,02 millió szerződésből 2,65 milliót érint. Ami a magánszemélyek tulajdonában álló 2,5 millió személyautót illeti, közülük 1,8 millió szerződés „fordul” január 1-jén, így esetükben kell most szem előtt tartani a közelgő határidőt.

Az elmúlt három évben harmadára zsugorodott az őszi kgfb-kampányokban biztosítót váltók száma: 2010-ben 1,3 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést mondtak fel, 2011-ben 1,03 milliót, 2012-ben 724 ezret. A tavalyi kampányban pedig még ennél is jóval kevesebbet: az előzetes adatok szerint 400 ezer egyéni és közel 85 ezer flottaszerződést mondtak fel évfordulóra.

Egyre inkább személyre szabottak a kgfb-díjak


Egyre inkább személyre szabottak a kgfb-díjak

2014.11.03.

Egyre inkább kockázatarányos díjakat alakítanak ki a hazai gépjárműfelelősségbiztosítók, az autósok egyre inkább személyre szabott díjat fizetnek. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíj 19 887 forint volt 2014 első félévének végén, de a személyautók éves átlagos díja ennél is alacsonyabb: 13-14 ezer forint között alakult – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfőn.

A biztosítók a hét végén közzétették a 2015. január 1-jétől érvényes tarifáikat. Az első piaci elemzések alapján a biztosítók tovább folytatják azt a gyakorlatot, hogy a statisztikáik szerint legjobbnak ítél ügyfélcsoportoknak alacsonyabb díjat ajánlanak, míg a gyakori károkozók magasabb díjra számíthatnak. Erre egyébként maga a bonus-malus rendszer is lehetőséget ad: az idén februártól hatályos jogszabályváltozás már lehetővé teszi, hogy a biztosítók – akár a B10-es kategória felett is – plusz kedvezményeket nyújtsanak a régóta kármentes ügyfeleknek.

A biztosítók díjtarifáiban továbbra is megmaradt a korábbi kedvezménystruktúra. A közel 100-féle kedvezményt tartalmazó rendszer szerint továbbra is a családi és gyermekkedvezmény, az e-kommunikáció, a csekkes befizetést helyettesítő banki átutalás vagy csoportos beszedési megbízás választása, illetve az éves díjfizetés vállalása biztosít a legtöbb biztosítónál kedvezményt. Díjkedvezményt kapnak az egyes foglalkozási ágakat űzők – pl. közalkalmazottak, nyugdíjasok, egyházi alkalmazottak stb. -, a különböző szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez, egyes cégcsoportokhoz tartozók, a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők. Mindössze néhány új kedvezményt találni a tarifatáblázatokban: a Magyar Orvosi Kamara, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai olyan új ügyfélszegmens, amely díjkedvezményre jogosult az egyik biztosítónál, illetve újdonság még az egyik biztosító pénzügyi szolgáltató partnerénél nyitott bankszámlacsomag, illetve nyugdíjasszámla-csomag nyitása esetén kapható plusz díjkedvezmény.

A magyarországi kgfb-díjak az Európai Unió más országaival összehasonlítva messze a legalacsonyabbak. A MABISZ 2014 első félév végi adatai szerint egy jármű átlagos kgfb-díja 19 887 forint volt. Ha azonban csak a személygépjárművek díját vesszük figyelembe – a buszok, tehergépjárművek stb. díját nem -, akkor az átlagdíj 13-14 ezer forint évente. Ez annyit jelent, hogy a kevesebb, mint 3 liter benzin árának megfelelő összeget kell fizetni átlagosan a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításért havonta. Ugyanakkor Belgiumban 306 euro, Cipruson 171 euro, Németországban 228 euró, Görögországban 267 euro, Romániában 115 euro egy éves átlagos kgfb-díj.

A MABISZ statisztikái szerint az összes, mintegy 4,167 millió jármű 52 százaléka, 2,167 millió gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is január 1-je. A 4,167 millió járműből 2,691 millió személyautó – az összes jármű 53,24 százaléka – van magánszemélyek tulajdonában. Közülük 1,433 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, esetükben kerülhet sor évfordulós biztosítóváltásra. A magánszemélyek tulajdonában álló autók többsége – 38,7 százaléka – B10-es kategóriájú, míg A0-s kategóriájú a személygépjárművek 11,64 százaléka.

Kgfb: hatalmas kockázat az ittas vezetés


Kgfb: hatalmas kockázat az ittas vezetés

Kiemelt időszak az év vége az autósoknak: még néhány napig lehet újrakötni

2014.12.22.

Az ünnepek alatt az autósok hajlamosabbak lehetnek lazábban kezelni a „zéró tolerancia” szabályát, miközben akár csak egy pohár ital befolyásoltsága alatt is komoly baleset történhet. Az ittas vezetés óriási kockázatot jelent. Az egymás iránti felelősségvállalás mellett tudni kell azt is, hogy az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset miatti kárt az autósnak meg kell térítenie a biztosító felé – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Alkoholfogyasztás mellett történt balesetokozás még egy kisebb koccanás – az érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megléte esetén is – akár százezrekbe is kerülhet az ittas vezetőnek. A kötelező biztosításra vonatkozó törvény értelmében ugyanis a biztosítók ilyen esetekben regresszálják, vagyis visszakövetelik a károkozótól a kár összegét.

Mindezek mellett az egymás iránti felelősségvállalás szempontjából is érdemes kiemelten figyelni a szabályokra az ünnepi időszakban, és nemcsak az alkoholfogyasztás, hanem a csúszós, vizes, lefagyott utak kockázata miatt is. Különösen a kevésbé gyakorlott autósoknak kell fokozottabban figyelniük, akik ezekben a napokban gyakrabban ülnek autóba, mint az év többi napján – figyelmeztet a szövetség.

De nemcsak az ünnepekkel és a hideg idővel járó extra kockázatokra kell tekintettel lenni az év utolsó napjaiban, hanem a kgfb-váltással kapcsolatos határidőkre, feladatokra is. Annak az autósnak, aki november végéig felmondhatta és fel is mondta korábbi szerződését, december utolsó napjáig van még lehetősége az új, választott biztosítónál megkötni a szerződést. Ennek elmulasztása komoly következményekkel jár. Egyebek mellett a biztosítatlan időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetni, ami jóval magasabb az átlagos kgfb-díjnál. Még ennél is nagyobb kockázat, hogy a károkozónak a Kártalanítási Számla kezelője számára meg kell térítenie a biztosítatlan időszakban okozott kárt.

Az idei évben megközelítőleg másfél millió személyautót érintett az év végi kötelező váltás, ám a jelenlegi becslések szerint ezzel a lehetőséggel még a tavalyi évinél is kevesebben, körülbelül 250 ezren élhettek. Nekik kell odafigyelniük a következő napokban arra, hogy december végéig megkössék a jövő évi kgfb-szerződést. Addig még rendelkezésükre áll néhány nap, hogy a számukra legmegfelelőbb ajánlatot kiválasszák: az összehasonlításhoz hasznos eszköz a MABISZ Díjnavigátora.

A szövetség hitelesített kalkulátora, a MABISZ Díjnavigátor egyedi eszköze a fogyasztóvédelemnek: az itt szereplő tarifákat és az összes elérhető kedvezményt a biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták. A MABISZ Díjnavigátorában szereplő adatok így minden esetben hiánytalanok és pontosak.

Kgfb: 273 ezren váltottak a tavalyi kampányban


Kgfb: 273 ezren váltottak a tavalyi kampányban

Március elsején éjfélig kell beérkeznie az esedékes díjnak

2015.02.17.

Az előzetes becslések szerint alakult az év végi kgfb-váltók száma: a 250 ezres várakozáshoz képest alig több, 272 738 autós cserélte le kötelező biztosítóját az átkötési időszakban – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb adataiból. Ez a szám messze elmarad attól, ahányan az elmúlt években váltottak.

A MABISZ statisztikái szerint az összes, mintegy 4,2 millió jármű körülbelül fele, 2,2 millió gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is január 1-je. A mintegy 4,2 millió járműből csaknem 2,7 millió személyautó tulajdonosa magánszemély. Közülük több mint 1,4 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, esetükben kerülhetett sor biztosítóváltásra a tavaly év végi kampányban. A MABISZ adatai szerint évről évre egyre kevesebben cserélnek biztosítót a kgfb-kampányokban.

Annak a mintegy 273 ezer autósnak viszont, aki tavaly a váltás mellett döntött, több határidőre is érdemes odafigyelnie, ezek közül bő két hét múlva esedékes az első.

A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 nap lejártával be kell érkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je. Azoknak, akik csekken fizetik a biztosítás díját, érdemes ugyanakkor néhány napos átfutási idővel kalkulálniuk, vagyis a csekket néhány nappal előbb feladniuk, különös tekintettel arra, hogy az idei évben március elseje vasárnapra esik. A banki átutalást sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Azon ügyfeleknek, akiknek biztosítási díja március elsejéig – vasárnap éjfélig – nem érkezik be a biztosítóhoz, díjnemfizetés miatt megszűnik a szerződésük, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetniük.

Ennek összege járműkategóriánként eltérő: személygépjárművek esetében az autó teljesítményétől függően 270-630 forint naponta; motorkerékpároknál 40-210 forint/nap. A fedezetlenségi díj a haszon gépjárműveknél a legmagasabb, a vontatók esetében eléri a napi 2500 forintot.

Biztosítás 2014: folytatódott a lassú növekedés


Biztosítás 2014: folytatódott a lassú növekedés

2015.02.18.

A magyarországi biztosítási piac 2014-es összesített adatai óvatos optimizmusra adhatnak okot: a szektor díjbevétele 4,2 százalékkal növekedett az elmúlt évben – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) 2014. évi adataiból. Az életbiztosítási piac 4,4 százalékkal, a nem életbiztosítási ágazat díjbevétele 3,9 százalékkal emelkedett.

2014-ben 844,1 milliárd forint díjbevétel folyt be a hazai biztosító társaságokhoz: ennek 54 százaléka, 451,8 milliárd forint az élet-, 46 százaléka, 392,3 milliárd forint a nem életbiztosítási üzletágból. A szerződések darabszáma a teljes piacot tekintve szintén emelkedett, ehhez viszont a nem életbiztosítási üzletág járult hozzá erőteljesebben. A károkra és szolgáltatásokra kifizetett összeg az életbiztosítások esetében 9,5 százalékkal csökkent, a nem életbiztosítási területen viszont 1,7 százalékkal emelkedett.

Az életbiztosítási szerződésekre befolyt 451,8 milliárd forint 4,4 százalékkal volt magasabb, mint 2013-ban, az pedig ennél is pozitívabb változás, hogy az életbiztosítási ágazaton belül a hagyományos életbiztosítások szerepe tovább tudott nőni. Míg 2013-ban ezek a termékek összesen 147,5 milliárd forint díjbevételt értek el, tavaly már 173 milliárdot – ami 17 százalékos növekedésnek felel meg.

„Pozitív tendencia, hogy 2014-ben a hagyományos életbiztosításokból származó díjbevétel emelkedett, így ismét a klasszikus biztosítási védelmet nyújtó termékek irányába kezdett elmozdulni a piac” – jelentette ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. „Különösen jó hír, hogy ehhez vélhetően jelentős mértékben hozzájárult a tavaly január óta adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítási terület fejlődése is” – tette hozzá a főtitkár.

A MABISZ statisztikái alapján valószínűsíthető az is, hogy az ügyfelek igyekeznek kihasználni az adókedvezményt, és valószínűleg magasabb átlagdíjjal kötnek nyugdíjbiztosítási szerződést, mint más életbiztosítások esetében, kihasználva az adójóváírás nyújtotta lehetőségeket.

A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele 2014-ben 392,3 milliárd forintot tett ki, 3,9 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit. Ehhez leginkább a gépjárműbiztosítási szegmens, azon belül is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac járult hozzá. A szerződések darabszáma 207 ezerrel gyarapodott tavaly, a kgfb éves átlagdíja 2014-ben 20 515 forintra módosult. A kgfb-szerződések növekvő számának köze lehet a gépjármű-értékesítés lassú, de mára tartóssá váló növekedéséhez, ami mind az új, mind pedig a használtautók piacán megmutatkozik.

A járműértékesítés növekedése hatással van a casco-piacra is. A casco-biztosítások díjbevétele 1,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a szerződések darabszáma ugyanebben az időszakban 1,4 százalékkal bővült. A casco átlagdíja tavaly alig haladta meg a 77 ezer forintot, minimálisan nőtt a 2013-as, 76 207 forintos átlagdíjhoz képest. Ennek oka egyebek mellett az import-alkatrészek árának emelkedése lehet, amely befolyásolhatja a szervizek árképzését.

Kátyúkár: nő a biztosítás iránti igény


Kátyúkár: nő a biztosítás iránti igény

2015.03.19.

Szezonja van a kátyúk okozta baleseteknek: a károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik. Igaz, az idei évben az enyhébb időjárás miatt eddig kevesebb kárbejelentést regisztráltak a kátyúbiztosítást kínáló biztosítók, az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes felkészülni biztosítással a váratlan esetekre – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco, mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, évi 2-3 ezer forintos díjért. A kátyúk okozta leggyakoribb kár a defekt, illetve a felni sérülése, de előfordul futómű-károsodás is. Az átlagos kárösszeg 20 ezer forint körül van, a biztosítási szakemberek azonban találkoztak olyan esettel is, amikor a kátyú 500 ezer forintot meghaladó összegű kárt okozott a futóműben.

Fontos tudni, hogy a káreseményt a kárt szenvedett autósnak kell bizonyítania. A kátyús balesetekhez érdemes rendőrt hívni, a hatósági jegyzőkönyv ugyanis fontos dokumentum lehet a bizonyítási eljárás során. Szükséges alaposan dokumentálni az esetet: készüljön több irányból is fénykép a kátyúról, az autóról, a helyszínről, és jól láthatóan a keletkezett sérülésről. Ha a balesetet más is látta, érdemes feljegyezni a tanú vagy tanúk elérhetőségét.

Az utak állapotáért az út fenntartója felel, így a károsultnak a közút fenntartójához kell fordulnia, ha kátyúba futás miatt megsérül az autója. A településeket összekötő útvonalak, illetve az autópályák a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak, a lakott területen belüli útszakaszok az illetékes önkormányzat hatáskörébe tartoznak. Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalainak kezelője a fővárosi, az egyéb úthálózatoké a kerületi önkormányzatok.

A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen készült hatósági jegyzőkönyvet, valamint a fényképfelvételeket, tanúnyilatkozatokat, illetve a kárigényt. Ha több gépjármű is károsodott, azokat külön-külön is be kell jelenteni, az autók sérüléseit ugyanis egyenként számolják el. Személyi sérülés esetén az orvosi dokumentációt is be kell mutatni.

Az úthibák, ezáltal a kátyúkárok előfordulásának gyakorisága erősen függ az időjárástól – e tekintetben az idei év egyelőre kedvezően alakult, eddig kevesebb kárbejelentést regisztráltak a biztosítók, mint a korábbi évben. Jól látszik azonban, hogy a sokszor szélsőséges időjárási viszonyok, elsősorban a hirtelen, és tartós jegesedés óriási károkat okoz az úthálózatban, ez pedig sok autós számára jelentett már kellemetlenséget.

Érdemes biztosítani ezt a fajta kockázatot is, hiszen a klasszikus gépjárműbiztosítások – a casco – többnyire önrészt tartalmaznak, és a kátyúkár összege általában alacsonyabb, mint a szerződésben meghatározott önrész összege. Kátyúkár-biztosítás esetén egyes biztosítóknál létezik olyan szolgáltatás is, amely a kár – meghatározott limitig történő – megtérítése mellett egyfajta jogsegély-szolgáltatást is nyújt, eljár az út kezelőjénél a biztosítási limitet meghaladó kártérítés megfizetése ügyében.

Kgfb: Fontos határidő közeleg


Kgfb: Fontos határidő közeleg

A január 1-jén esedékes díjak befizetésére a türelmi idő március elsején éjfélkor lejár

2016.02.10.

Mindenképpen érdemes kiemelt figyelemmel lenni a díjfizetéssel kapcsolatos közeledő türelmi idő végére az év végi évfordulós kgfb-szerződéssel rendelkező autósoknak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésekre (kgfb) legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosítókhoz.

A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je. Ha csekken történik a díjfizetés, mindenképpen érdemes néhány napos átfutási idővel számolniuk az ügyfeleknek.

Abban az esetben, ha március elsején éjfélig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, akkor az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései szerint fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie.

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely 2016-ban személygépkocsik esetében – a gépjárművek teljesítményétől függően – 280-660 forint a biztosítással nem fedezett napokra. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében a napi díj ennél jóval magasabb is lehet, a napi 2100-2600 forintot is elérheti.

Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.

Mint ismert, a 2010. január 1-je után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátumához igazodik. A MABISZ statisztikái szerint az összes, mintegy 4,35 millió jármű 44 %-a, 1,9 millió jármű gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is január 1-je. A 4,35 millió járműből 2,79 millió személyautó van magánszemélyek tulajdonában. Közülük 1,25 millió gépkocsi volt január 1-jei évfordulós tavaly októberben, esetükben kerülhetett sor évfordulós biztosítóváltásra. A tapasztalatok szerint évről évre egyre kevesebben cserélnek biztosítót a kgfb-kampányokban.

Ajánlatos biztosítót váltaniuk az Astra fióktelep ügyfeleinek


Ajánlatos biztosítót váltaniuk az Astra fióktelep ügyfeleinek

2015.09.30.

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénycsomagot, amely rendezi az Astra biztosító magyarországi ügyfeleinek kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseivel kapcsolatos helyzetét. A törvény hatályba lépését követően az Astra biztosító kgfb-szerződései automatikusan megszűnnek, amennyiben a gépjármű-tulajdonos új szerződést köt egy másik biztosítónál.

Az Országgyűlés 2015. szeptember 29-én elfogadta a „kötelező gépjárműfelelősségbiztosítással összefüggésben egyes biztosítási tárgyú törvények módosításról” szóló törvénycsomagot. Az új törvény annak érdekében született, hogy az igen bonyolult nemzetközi jogi helyzetben is megoldást találjon a jogalkotó a külföldi biztosító magyarországi ügyfelei helyzetének megoldására.

A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) magyarországi fióktelepének kgfb, illetve egyéb – vagyoni – biztosításokkal (lakás-, utas-, illetve casco-biztosítás) rendelkező ügyfelei vannak Magyarországon.

A nem kgfb-biztosítással rendelkező ügyfelek helyzete egyszerűbb. Ők új szerződést köthetnek vagyontárgyaikra – a többes biztosítást a hazai szabályozás megengedi -, és így a későbbiekben bekövetkező kár esetén már az új, választott biztosítójuktól kaphatnak kártérítést.

Az Astra biztosítónál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők helyzete jogilag sokkal bonyolultabb. A 2015. szeptember 29-én elfogadott törvény értelmében, amennyiben egy olyan biztosító tevékenységi engedélyét vonják vissza, amely biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művel, és a felügyelet a visszavonásról szóló határozatot honlapján közzéteszi, a tevékenységi engedély visszavonásával érintett biztosító szerződései automatikusan megszűnnek, ha kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei egy másik biztosítónál új kgfb-szerződést kötnek. Az új szerződést bármely biztosító jogosult befogadni.

E szerint az Astra biztosító azon ügyfeleinek, akik kgfb-szerződéssel rendelkeznek az Astránál, és eddig még nem szüntették meg közös megegyezéssel a szerződésüket, a törvény hatályba lépését követően szerződésük automatikusan megszűnik, ha egy másik biztosítóval új kgfb-szerződést kötnek.

Fontos, hogy a fenti szabályozás a törvény hatályba lépését követően lép életbe, addig a korábbi szabályok érvényesek. Vagyis csak közös megegyezéssel köthető új kgfb-biztosítás valamely más biztosítónál.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) javasolja, hogy azok az Astrás ügyfelek, akik eddig még nem éltek a biztosítóváltás közös megegyezéses lehetőségével, a törvény hatályba lépését követően fontolják meg a törvény adta lehetőséget, és kössenek új kgfb-biztosítást valamely másik biztosítónál. A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek mérlegelniük kell, hogy bár érvényes kgfbszerződéssel rendelkeznek, szerződésük mögött nem áll működő biztosító, mivel annak tevékenységi engedélyét visszavonták, így károkozás esetén a bekövetkezett károk megtérítésére is kötelezhető lehet az üzembentartó.